The Broughtbury Castle

The Broughtbury Castle in Weston-upon-Trimarch, as you could read on Wikipedia, or in the Encyclopedia Britannica, was built in 1748 by Lord Broughtbury and served as the family manor of the Broughtbury family for two centuries. At the death of the last offspring, Jeremy, who fell in 1945, the castle became a state property and was used as a hospital up until 1987, when it was closed down due to its poor condition. The official story ends here.

However, if you take the time and effort and go to Weston-upon-Trimarch (not to be confused with Weston-upon-Mersey), the plot (so to say) thickens. The first person you want to talk to is the Mayor, only because he (being a modern rational man) will talk to you at great length about the insanely complicated process of classifying the building as “available community building”, which is necessarily to use it as a school, asylum or (God save us!) museum. But he won’t talk about (refuses to talk about) the most interesting thing about it: for that information, you’ll need somebody else.

Better Call Saul 1x01-02 kritika

(Előszó: Ez a kritika a Sorozatjunkie felkérésére készült, azonban egyszer csak kiderült, hogy más már írt egyet, így erre már nem volt szükség. Első két részes spoilerek!)

Breaking Bad-rajongóként, meg úgy általában olyanként, aki él-hal a minőségi tévésorozatokért, úgy vártam a Better Call Saul-t, mint a Messiást. Vince Gilligan produktuma kétségkívül sorozattörténelmet írt, végérvényesen kiemelte a széles tömegek számára is a tévézést a mostoha kistestvér szerepéből, sőt, sokan már a hanyatló Hollywood ellenpontjaként látják a médiumot. Hogy ez így van-e, arról napestig lehetne vitatkozni, most inkább beszéljünk arról, hogy mennyire Breaking Bad a Better Call Saul, és milyen érzés (illetve érdemes-e) az eredeti ismeretében nézni a spinoffot. Röviden: igen.

Ami elsőre is szembeötlő, hogy a Better Call Saul hajszálpontosan ugyanazokat a külső jegyeket hozza, mint a Breaking Bad. Legyen szó rögtön a nyitásról (a Breaking Badre jellemzőek voltak a különleges cold open-ek, főleg az olyanok, amikor valamit a szemünk előtt állítottak elő ritmusos vágások kíséretében), ahol ezúttal nem metanfetamint láthatunk készülni, hanem kakaóscsigát, vagy a sárgás szűrőről, esetleg a klasszikus, széles beállításokról és gyönyörű fényképezésről. Mind-mind olyan, mintha véget sem ért volna a Breaking Bad, hanem egy flashback évaddal folytatódna. Hogy ez jó-e? Nos, véleményem szerint igen. Ugyan Walter White kalandja lezárult, Vince Gilligan úgy döntött, van még elmesélnivaló ebben a világban, méghozzá Saul Goodman története. Az, hogy csak itt-ott tér el a kezdeti formulától lehet nézőcsalogató eszköz és a „franchise” fontos része is, de az mindenképpen igaz, hogy jól működik.

Hermod és Annje

Előzmény: Bonnie

Annje Palo úgy érezte, lekaparja az arcát, ha még egy felháborodott telefont kell fogadnia a tegnap estével kapcsolatban. Már túl volt nyolc nagykövetségi híváson és maga a Fellegvár igazgatója is kérdőre vonta a… történtekkel kapcsolatban, de Annje egyre csak ugyanazt a mondatot tudta hajtogatni, amit valamikor hajnali ötkor, rögtön Jeremy hívása után firkantott le egy cetlire, és ami most már a könyökén jött ki.

- Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért. Ugyan még nem beszéltem vele azóta, de minden bizonnyal nagyon sajnálja az incidenst… incidenseket, és nemsokára személyesen keresi meg magukat. Addig is kérem fogadják el ajándék gyümölcskosarunkat.

A másik fél válaszképpen továbbra is felháborodásnak adott hangot, aztán biztosította Annje-t, hogy nem hagyják annyiban, és lecsapta a kagylót. Ötödszörre már korántsem volt olyan mókás, mint elsőre, és őszintén szólva elsőre sem volt az.

Jack Jarett elkerülhetetlen halála

- A kurva istenit de meleg van ma is.

Ezek voltak Jack Jarett utolsó szavai. Ha tudta volna, hogy másfél másodperccel később egy 0.50 kaliberű, 12,7-szer 99 milliméteres BMG golyó fúródik bele közel tíz centiméter mélyen az agyába, lerobbantva a katonásan rövidre nyírt hajának és a koponyájának egy részét, talán máshogy fogalmaz. Voltak olyan mondásai, amikre kifejezetten büszke volt, és társaságban gyakran dobta be őket, és élvezte a beálló zavarodott csöndet.

Ha tudomása lett volna a golyóról, a puskáról vagy magáról a torony tetejében gubbasztó mesterlövészről, minden bizonnyal jobban megválogatja az utolsó szavait. Talán ezt mondta volna:

- Nem mindenki szarba születik, vannak, akik maguktól másznak bele.

Vagy valami ilyesmit:

- Fiam, a tehén is csak akkor ad tejet, ha előtte bekajált.

De ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor feltételezhetjük, hogy Jack semmi ilyesmit nem mondott volna, hanem felpattan és beront a mocskos és évek óta egy helyben veszteglő lakókocsijába, amit lakásként használt, hogy előkapja az ágya alól a gondosan odakészített sörétesét.

Nem mintha bármit is számított volna. Kevés olyan fegyver van, ami legalább egyenlő esélyeket biztosít egy McMillan TAC-50-es mesterlövész puska ellen, de egy sörétes semmiképpen nem tartozott közéjük. A fegyvert Jack a Bank of America-nál nyitott számlája mellé kapta, de olyan is volt: félrehordott és csak egész közelről sebzett igazán emberesen. A férfi tisztában volt ezekkel a hátrányokkal, de úgy gondolta, arra elég lesz, hogy megvédje magát azoktól, akik vannak olyan botorak, hogy az ő cuccaiból akarjanak meggazdagodni. 

Odalent

Mélyet szippantottam a cigibe és éreztem, ahogy a tüdőm megtelik füsttel, korommal és kátránnyal. Egy isteni pillanatra tűz költözik a mellkasodba ilyenkor, és sárkánnyá változtat, mondta mindig Ab, amíg ki nem szakadt a testéből a sárkány és porrá nem égette. Mindig Abra gondolok ilyenkor, amikor a doboz első szálát a számba veszem. Tőle kaptam a gyújtót.

A füst lustán gomolygott ki az ajkaim közül, nem is siettettem. Minden szippantás egy órával kevesebb az életemből, és már így sem maradt sok hátra. Mahaf fejcsóválva állt a kiszáradt fa mellett.

- Undorító.

- Aha -fújtam ki végül a füstöt. Mindig nevetségesen sok jött ki, mintha a tüdőmben egy dimenziókapu lenne az 1666-os Londonba. Éreztem a számban a polgári forradalmat és a Király leheletét.

- Siess. A Révész már vár.

- Ez a dolga.

Mahaf csak egy szúrós pillantással válaszolt, majd nyugtalanul mögém pillantott. Mondania sem kellett, tudtam, mi zavarja igazán. A köd.